Ezt a blogot azokért a személyekért hoztam létre, akik érdeklődnek
a művészetek iránt és szeretnék kipróbálni saját képességeiket is, azonban erre
pénzügyileg vagy időhiany miatt nincs lehetőségük.
Isten hozott tehát kedves művészetkedvelő!
Örömmel tudatom, hogy máris a rajziskola tagjai közé tartozol!
A rajziskola előnye, hogy nincs szükséged másra, mint rajz
papírra, egy-két ceruzára és radírra. A kurzusok az alapoktól a magasabb
szintek fele vezetnek, tehát egymásra épülnek. Ezért érdemes minden egyes
órán egész emberként részt venni, ugyanis a rajz és általában a művészetek
biztos alapja az, hogy az azlkotó teljes lényével részt vesz a műve
születésében. Ez mit is jelent pontosan? Nem jelent mást, mint azt, hogy az alkotó
teljes figyelmével, mentális, szellemi és érzelmi lényével figyelemmel kíséri
és részt vesz az alkotás létrejöttében.
Ebből következik tehát, hogy az alkotó úgy alkot, ahogyan él. Ezt
többször meg fogod majd figyelni a saját munkáidon, és ez egyáltalán nem baj,
mert ezáltal az alkotó, rajzoló munka a jellemed kibontakozását, személyiséged
teljes fényében való megnyilatkozását teszi lehetővé.
Az alkotás létrejötte közben tehát nem csak a vonalak, formák
alakulnak, hanem maga az alkotó is formálódik, finomodik.
Ha Te is, kedves látogató, szeretnéd személyiséged, lényed
lépésről lépésre finomítani, formálni, akkor szívesen Veled tartok az
úton és biztosítom Számodra azon művészi elemekkel, módszerekkel eszközökkel,
és elméletekkel való összeismerkedésed, amelyeket használva már néhány hét
alatt szemmel látható lesz a különbség.
Hát akkor munkára fel!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.